Író: Vlagyimir Iljics Lenin
Először megjelent: „Proletarszkaja Pravda," 32. szám, 1914. január 18.
Forrás: LÖM, 20. kötet
HTML: Szász Márk
A liberálisok abban különböznek a reakciósoktól, hogy ők legalább az elemi iskolára vonatkozólag elismerik az anyanyelven való tanítás jogát. De teljesen egyetértenek a reakciósokkal abban, hogy kötelező államnyelvre szükség van.
Mit jelent a kötelező államnyelv? Gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nagyoroszoknak, az oroszországi lakosság kisebbségének nyelvét rákényszerítik Oroszország egész lakosságára. Az államnyelv oktatása minden iskolában kötelező. Minden hivatalos ügyet az államnyelven kell intézni, nem pedig a helybeli lakosság nyelvén.
Mivel indokolják a kötelező államnyelv szükségességét azok a pártok, amelyek mellette kardoskodnak?
A feketeszázasok „érvei“ természetesen igen kurták: rövidre kell fogni a nemzetiségek gyeplőjét, és nem szabad megengedni, hogy „kirúgjanak a hámból“. Oroszország oszthatatlan, és minden nép vesse alá magát a nagyorosz vezetésnek, mert — a feketeszázasok szerint — a nagyoroszok az orosz föld építői és megszerzői. Tehát az uralkodó osztály nyelvének kötelező államnyelvnek kell lennie. Puriskevics úrék azt sem átallanák, hogy teljesen megtiltsák azokat a „kutyának való nyelveket“, amelyeken Oroszországnak csaknem 60 százaléknyi nem nagyorosz lakossága beszél.
A liberálisok álláspontja sokkal „kulturáltabb“ és „finomabb“. Ők amellett vannak, hogy bizonyos határok közt (például az alsó fokú iskolában) engedélyezzék az anyanyelvet. De ragaszkodnak ahhoz, hogy legyen kötelező államnyelv. Ez, mondják ők, szükséges a „kultúra“ érdekében, az „egységes“ és „oszthatatlan“ Oroszország érdekében stb.
„Az államiság a kulturális egység megerősítése [...] Az
állami kultúrához feltétlenül hozzátartozik az államnyelv [...]
Az államiság alapja a hatalom egysége, és az államnyelv
ennek az egységnek eszköze. Az államnyelvnek ugyanolyan
kényszerítő és egyetemesen kötelező ereje van, mint az államiság bármely más formájának [...]
Ha úgy rendelte a sors, hogy Oroszország egységes és oszthatatlan legyen, akkor keményen ki kell tartani amellett, hogy az
orosz irodalmi nyelv használata állami szempontból célszerű.“
Ez a liberális tipikus filozófiája az államnyelv szükségességéről.
Az idézett szavakat Sz. Patraskin úrnak a liberális „Gyeny“-ben (7. sz.) közölt cikkéből vettük. Ezekért a gondolatokért, teljesen érthető okokból, a feketeszázas „Novoje Vremja“ cuppanós csókkal jutalmazta szerzőjüket. Patraskin úr itt „egészen életrevaló gondolatokat“ fejteget, jelentette ki Menysikov lapja (13588. sz.). Ilyen fölöttébb „életrevaló“ gondolatokért a feketeszázasok állandóan dicsérik a nacionalista liberális „Russzkaja Miszl“-t is. De hát hogy is ne dicsérnék, amikor a liberálisok „kulturális“ érvek segítségével azt propagálják, ami annyira tetszik a novojevremjásoknak?
Az orosz nyelv nagy és hatalmas, mondják a liberálisok. Ti talán nem akarjátok, hogy mindenki, Oroszország bármelyik távoli zugának lakosa is, ismerje ezt a nagy és hatalmas nyelvet? Talán nem látjátok, hogy az orosz nyelv gazdagítani fogja a nemzetiségek irodalmát, lehetővé teszi számukra, hogy megismerjék a nagy kulturális értékeket stb.?
Ez mind igaz, liberális urak — feleljük mi. Mi önöknél jobban tudjuk, hogy Turgenyev, Tolsztoj, Dobroljubov, Csernisevszkij nyelve nagy és hatalmas. Mi jobban akarjuk, mint önök, hogy minél szorosabb kapcsolat és testvéri egység alakuljon ki kivétel nélkül valamennyi oroszországi nemzet elnyomott osztályai között. Természetesen mi is azon vagyunk, hogy Oroszország minden lakosának módja legyen megtanulni a nagy orosz nyelvet.
Csak egyet nem akarunk: kényszert. Senkit sem akarunk bottal kergetni a paradicsomba, mert akármennyi szép frázist hangoztatnak is önök a „kultúráról“, a kötelező államnyelv kényszerrel, erőszakkal jár. Mi úgy gondoljuk, hogy a nagy és hatalmas orosz nyelv nem szorul arra, hogy bárki is a derestől való félelmében legyen kénytelen megtanulni. Meggyőződésünk, hogy az oroszországi kapitalizmus fejlődése és általában a társadalmi élet egész menete az összes nemzetek közeledéséhez vezet. Száz meg százezer ember kerül át Oroszország egyik végéről a másikra, a lakosság nemzeti összetétele keveredik, s múlhatatlanul megszűnik az elkülönülés és a nemzeti elzárkózás. Akiknek életkörülményeik és munkájuk miatt szükségük lesz az orosz nyelv ismeretére, azok kényszer nélkül is meg fognak tanulni oroszul. De a kényszernek (a botnak) csak egy eredménye lehet: megnehezíti a nagy és hatalmas orosz nyelvnek más nemzetiségi csoportokba való behatolását, és ami a legfőbb — kiélezi a gyűlölködést, milliónyi újabb súrlódási felületet teremt, növeli az ingerültséget, a kölcsönös meg nem értést stb.
Kinek kell ez? Az orosz népnek, az orosz demokráciának nincs erre szüksége. Az orosz nép nem ismer el semmiféle nemzeti elnyomást, még „az orosz kultúra és államiság érdekében“ sem.
Ezért mondják az orosz marxisták, hogy nem kell kötelező államnyelv, hogy biztosítani kell a lakosság számára olyan iskolákat, ahol a helybeli nyelveken tanítanak, és fel kell venni az alkotmányba egy alaptörvényt, amely érvénytelennek nyilvánít mindennemű nemzeti kiváltságot és érvénytelennek nyilvánítja a nemzeti kisebbségek jogainak bármiféle csorbítását...